"Nők Tabuk Nélkül", avagy: "Kell a nőnek a kimenő!!!"

Facebook oldalunkért klikk ide!CSak Együtt Van Esély


Kedves olvasóink, ma egy  különkiadással jelentkezünk!

Blogunk vendége a CSEVE - Csoportunk egyik tagja, Pápai Ildikó, aki 2013-ba megalapította a Nők Tabuk Nélkül klubbot! Majd az idei Terézanyu pályázatra, melynek a mottója, a „Kell a nőnek a kimenő!!!”, készített klubjáról, egy gyönyörű cikket, mellyel el is hódította a három közösségdíj egyikét!

Gratulálunk ehhez a fantasztikus sikerhez!

Hogy, hogy jött a klub ötlete és a Terézanyu pályázat? Mesélje el Ildikó:

„Egy autista fiúcskát nevelő anyaként ritkán jutottam el olyan programokra, ahol feltöltődhettem, regenerálódhattam volna testileg-lelkileg egyaránt. Saját hiányérzettől, és a velem egy cipőben járó anyák igényeitől vezérelve hoztam létre egy női közösséget 2013-ban, Nők Tabuk Nélkül Klub néven. A klubban bátran beszélhetünk a gondjainkról, örömeinkről, és a hétköznapi rutinokon felülemelkedve, itt a lélek is nyugalomra talál. A programok változatosak és kényeztetőek, mert csak magunkra fókuszálunk, elmerülünk a női energiák áramlásában.

A Richter Gedeon Gyár tavalyi felméréséből kiderült, hogy mi nők, a legkevesebb időt önmagunkra szánjuk! Aki sérült gyermeket nevel annak talán még a kevésnél is kevesebb ideje jut önmagára. Az idei Terézanyu pályázat ezt a jelenséget szerette volna a figyelem középpontjába állítani,  ezért mottóját így fogalmazta meg: Kell a nőnek a kimenő!!

Erre  a felhívásra pályáztam a női közösséggel, és díjazottak lettünk!

A videón látható kisfilm pedig rólunk, a klubról szól, és arról, hogy igen, jár nekünk a kimenő, jár nekünk az öröm!!!”

És akkor íme a pályázatra készült cikk:

NŐK TABUK NÉLKÜL KLUB

Elmondhatom?– kérdezte izgatottan újdonsült, fiatal barátnőm Adél, évekkel ezelőtt egy gyorsétteremben.  Bátorítólag bólintottam, mire Ő belekezdett szövevényes love sztorijába, egy nős férfival.  Indulatosan fűzte egymásba a szavakat, közben nagyokat sóhajtott, és éreztem, hogy a mély levegővételek mögött több titok lappang.

Elmondhatom? –kérdeztem a kineziológust, - amikor már kellőképp „kifájtam” magam -, hogy kezdem megfejteni a titkot!  Mert ha egy nem beszélő autista gyereket kap az ember lánya ajándékba, akkor kell itt lenni még valaminek… valami küldetésnek.., hogy elmondjam az elmondhatatlant, hogy mindig annyit kapsz az élettől, amivel elbírsz…meg ilyesmik.

Elmondhatom?- kérdeztem a férjemet vacsora után, mert azt olvastam valahol, hogy a férfiakat este 6 és 8 között lehet tartalmas beszélgetésre hívni, mire ő azt mondja persze, és a megcsörrenő telefonjáért nyúl.  Miközben beszél, meggondolom magam, mégsem a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy bejelentsem, hét végén „élmény-táborba” mennék, most az egyszer nélkülük lennék.

Szerinted lehet erről beszélni?..- kezdi sérült gyerekét nevelő barátnőm,- hogy néha még a gyereked sem ad örömöt, mert a kimerültségtől beszélni sincs erőd, csak teszed a dolgod, mint a gép, mert esélyed sincs, hogy elengedd magad..nem lehet…neked azt nem szabad!
Nőiségünk elhallgatott létigazságai, jobb időkre halasztott vágyaink, át-meg- átszövik az életünket. Gyakran abban a téves hiedelemben hallgatunk, hogy megkíméljük a családot, és magunkat valami nagyobb bajtól, ami persze magától is megoldódna.

Én évekig nem vágytam sehová, egyszerűen nem bírtam elmenni otthonról, mert a bűntudattól már a sarokról visszafordultam volna. A gyerekkel amúgy is olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Egyszer, egy kezdő tai-chi órámról lekésve, az előszoba tükör előtt döntöttem úgy, hogy klubot alapítok. Egy közösséget. Csak nőknek. Mert minden közösségben erő van. Egy női közösségben varázslatos erő. Egy olyan helyről álmodtam, ahol a megszokott rutinokból kilépve, csak magunkra figyelünk, csak egymásra fókuszálunk.

2013-ban tartottam meg az első „klubot” a nappalimban. A témafelvetés a „vágy” volt.

Mire vágyik a nő? –kérdeztem tőlük. A hozzám legközelebb álló barátnők, anyatársak jöttek el. Van köztük rádiós szerkesztő, nyelvtanár, banki felső vezető, szociális munkás, hivatalnok, és főállású anya is, no meg egy nyugdíjas. És azok a nők, akik addig zavarba jöttek attól, ha magukról kellett beszélniük, egyszeriben megnyíltak és hasonlóságuktól megrészegülten vágtak egymás szavába.

A klub célját együtt fogalmaztuk meg: életöröm fokozás.

Havonta egyszer, egy hangulatos közösségi térben, beszélgetéssel és egy-egy különleges vendég társaságában éljük át sokszínűségünket. Kipróbálhatjuk mindazt, amire idő vagy pénz szűkében sosem jutnánk el.  Így ismerhettük meg többek között végre a tai-chit, a kvantumgyógyítást, az arctornát, a családállítást, a vasati térrendezést, a meditációt, a nalini jógát, és a tibeti zengőtálas hangfürdőt…csak néhány a sok, izgalmas program közül.

És, hogy mit gondolnak a klubról a lányok:

„Ez az egyetlen hely, ahová járok. Kipróbálhatok olyan dolgokat, amihez nem kell egy tanfolyamra beiratkoznom. Itt minden alkalommal feltöltődöm, és a három óra alatt csak magamra figyelek. Ez az „ÉNIDŐM”.-mondja Vali

„A klub légkörében teljesen el tudom engedni magam. Minőségi figyelemben, izgalmas megtapasztalásokban, feltöltődésben van részem.” –Mary

„Régóta egyedül élek, és itt társaságra találtam. Mindig nagyon jó a hangulat, sokat röhögünk, és még tanulok is.” – Judit

„Ez több mint egy kávézás a barátnőnkkel. Az ego kint marad, bent a lélek kivirágzik.”- Brigi

„Minden alkalommal rájövök, milyen egyformák vagyunk, mi nők. Nincs határa a fejlődésünknek és rengeteg energiát kapunk egymástól.  Mióta ide járok, úgy érzem megértőbb lettem, otthon is.” – Ági

„Egy jó beszélgetés mindig kinyit egy-két titkos ajtót!”- hallottam egyszer ismert írónktól, és ezzel a „küldetéssel” indítottam el a közösséget is.  Hiszek a XXI.századi „fonónkban”, ahol nincsenek határok, nincsenek tabuk. Egyformák vagyunk.

Nevetünk és igen, olykor sírunk is. Figyelünk egymásra, rácsodálkozunk a sorsunkra, és tovább lendülünk egy másik dimenzióba…..egyszóval LÉTEZÜNK!!!

Pápai Ildikó
Klubalapító"

És a díjazásként készített videó:







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések