Képviselői válasz 1.



TÁJÉKOZTATÁS


Minden országgyűlési képviselő válaszát nyílt levelünkre
nyilvánosságra hozzuk


Tisztelt ÉSZ-Érdekvédő Szülők!

A Jobbik-frakció nevében köszönöm a levelüket!
Ismerjük az Önök által leírt problémát, éppen ezért tudjuk, hogy a jelenlegi rendszer megalàzó, igazságtalan, és csak a szerettüket otthonukban gondozók kitartásán és elszàntságán múlik, hogy nem omlik össze.
Sajnos a Kormány vagy nem érti/érzi a problémát, vagy tisztában van a helyzettel, csak megint a legkiszolgáltatottabbakon akar spórolni.
Már többször nyújtottunk be javaslatot a díj emelésére, valamint évek óta, ahogy idén is, módosító indítvánnyal a területre szánt költségvetési összeg emelését kértük.
Legutóbb a Parlamentben az Emberi Erőforrások Minisztériumát kérdeztem a témában. A linket mellékelem a levelemhez.
Rétvári Bence arcpirító válaszában kifejtette, nem érti a kérdést, hiszen az utóbbi időben folyamatosan nőtt az összeg. A felszólalásában talán ez az egy igaz is. Csak azt nem vette figyelembe, hogy az 53.500 Ft-ból nem lehet megélni. Ráadásul fizikai képtelenség más munkát is végezni, mert ez már tényleg 24 órás szolgálat. Nem is beszélve arról, hogy intézményi ellátás esetén a költség majdnem a kétszerese ennek az összegnek. Ez azt jelenti, és ez a legfelháborítóbb, hogy nem csak megtakarítani akarnak a legelesettebbeken, hanem még keresni is akarnak rajtuk.
Ha jövőre bizalmat kapunk a választóktól, és kormanyra kerülünk, az érintettek bevonásával kialakítjuk a méltányos és igazságos rendszert.

https://m.youtube.com/watch?v=X4SwzlnyM0o

Maradok tisztelettel:

           Vágó Sebestyén
    országgyűlési képviselő
a Népjóléti Bizottság alelnöke

Eredeti az ÉSZ-ÉRDEKVÉDŐ SZÜLŐK csoportja által írt levél (részlet)


Mi, tartós beteg - fogyatékkal  élő gyermekeket nevelő szülők szavazatunkkal megadtuk Önöknek azt a privilégiumot és megtiszteltetést, hogy képviselhetik érdekeinket a Tisztelt Házban.
Mi, mint beteg - fogyatékkal  élő gyermekeket nevelő szülők  és egyben az Önök megbízói és munkaadói az alábbi érdekünk képviseletével bízzuk meg Önöket” teljes levél ide kattintva olvasható


Amennyiben írna nekünk vagy segítene nekünk,
ha Ön is országgyűlési  képviselő,  várjuk megtisztelő levelét  az
eszerdekvedo@gmail.com e-mail címen.

Facebook csoportunk itt található:




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések